1 2 3 4 5 6 7 8

Madison of Forestry Farm
Madison of Forestry Farm

 

 

Móric az elsô border collie-m, vagyis a legkülönlegesebb. Amikor a Forestry Farmra elôször kilátogattunk, nem állt szándékomban kutyát venni, csak kíváncsi voltam a fajtára, hiszen otthon volt már két kutyám. Aztán, ahogy mondani szokták, meglátni és megszeretni egy pillanat mûve volt, bár a varázslatban nagy szerepet kapott a bakonyi táj is. Még aznap lefoglaltunk egy kiskutyát az akkor kéthetes alomból. Móric fenekestül felforgatta az életünket. Vele teljesen természetessé vált az életmódváltás, a kutyából családtag lett. Hétköznap is sokat foglalkozunk vele, a mindennapjainknak szerves része a közös séta és a tanulás, de a hétvége teljesen a kutyáé lett. Kutyaóvodába, majd iskolába jártunk, egyévesen pedig kipróbáltuk a terelést. Azóta a hétvégéink zömét a birkák között töltjük, bár otthon sincs semmi biztonságban, aminek a mozgása legalább kicsit hasonlít a birkáéra: Móric tereli a talicskát, a fûnyírót, de még a szomszéd nénit is.
Nagyon szeretjük ôt, igazi falkavezér, zordon férfi, a fônök a falkában, aki azonban a fájdalmat egyáltalán nem bírja, és sírva szalad hozzám vigasztalásért, ha kicsit is megszúrta mondjuk egy tüske a lábát. Erre szokták mondani, nagy arc.

Móric hobbikutya, tenyészteni nem fogunk vele.
Madison of Forestry Farm

 

 

Madison of Forestry Farm

Madison of Forestry Farm
Madison of Forestry Farm
Madison of Forestry Farm
Madison of Forestry Farm
Madison of Forestry Farm
Madison of Forestry Farm
Madison of Forestry Farm
Madison of Forestry Farm
Madison of Forestry Farm
Madison of Forestry Farm
Madison of Forestry Farm
Madison of Forestry Farm
Madison of Forestry Farm
Madison of Forestry Farm
Madison of Forestry Farm
Madison of Forestry Farm
Madison of Forestry Farm
Madison of Forestry Farm
Madison of Forestry Farm
Madison of Forestry Farm
Madison of Forestry Farm
Madison of Forestry Farm
Madison of Forestry Farm
Madison of Forestry Farm
Madison of Forestry Farm
Madison of Forestry Farm
Madison of Forestry Farm
Madison of Forestry Farm
Madison of Forestry Farm
Madison of Forestry Farm
Madison of Forestry Farm
Madison of Forestry Farm
Madison of Forestry Farm
Madison of Forestry Farm
Madison of Forestry Farm
Madison of Forestry Farm

Madison of Forestry Farm

Madison of Forestry Farm

Eyes of the World Atlantis

273/H/02

Beagold Stanalone

KCRGX2423103X03

Clan-Abby Silver Kiwi At Beagold

KCSB 0789

Jehanil My Czech Mate

KCREG R 3903403 R03

From Borders Home Black Maggy

NHSB 2065605

Beagold Justification

KCSB 3074 CB

Rosehurst Kiri

KCREG S 0637506 S01

Black Blanche of Forestry Farm

30/98

Detania Beauregarde At Zeabo

15/H/97

Detania Jerraboam

S2324704502

Detania Bliss

Q5808004Q04

Jephanil Kamella

1/H/95

Clan-Abby Silver Kiwi At Beagold

0789BZ

Henhamfeld Princess Lily

3131BZ

 

Madison of Forestry Farm

Szilvásvárad, klubkiállítás, fiatal (2005. máj. 16., Felix Cosme) KIII

Szombathely, fiatal (2005. júl. 30., Balázsovics Jánosné) KI, HPJ

Esztergom, fiatal (2005. aug. 7., Korózs-Papp Judit) KIII

Debrecen, fiatal (2005. aug. 28., Harsányi Dániel) KI, HPJ

Tata, fiatal (2005. okt. 29., Balázsovics Jánosné) NJ

Tata, fiatal (2005. okt. 30., John Walsh) KIII

Budapest Derby, növendék (2005. dec. 10., Szetmár István) KI, CAC

Gödöllô (2006. december 2.), BH-vizsgán megfelelt